Fairy Fantasy
 

KÉPEK

 

 

Látogatottság
Indulás: 2007-02-16
 
 

 

 
 
 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LD

LD

Karmikus kapcsolatok

Szerelem több életen át?

Karmikus kapcsolatok

Első látásra úgy érzed, mintha már találkoztatok volna korábban is. Valahol, valamikor. Ezt a déja vu érzést sokszor tapasztaljuk, ha olyan emberekkel jövünk össze, akikkel valaha fontos kapcsolatunk volt. Az sem kizárt, hogy egy másik életünkben

Éva (25) és Gábor (29) csak alig pár hete dolgoztak egy munkahelyen, amikor a céges vacsorán egymás mellé ültették őket. Olyannyira megtalálták a közös hangot, hogy néhány randi után már össze is költöztek. Minden jól alakult köztük, mígnem Gábor egy este gyertyafényes vacsora mellett váratlanul megkérte Éva kezét.
Rettenetesen megijedtem, mert bár tényleg jól megvoltunk, nem értettem, hova ez a nagy sietség  meséli Éva.  Még mindketten nagyon fiatalok voltunk csakúgy, mint a kapcsolatunk. Gábor sem tudta megmagyarázni, miért lett hirtelen annyira fontos számára az eljegyzésünk. Épp akkortájt olvastam egy cikket a reinkarnációs utazásokról. Nagyon megfogott. Kíváncsiságból felkerestünk egy szakembert, hátha el
őző életeink egyikében már volt közünk egymáshoz. Viccnek fogtuk fel, mégis megdöbbentünk: Gábor a reinkarnációs hipnózis során felelevenítette, miként alakult a szerelmünk korábban. Azt mesélte, hogy előző életünkben házasok voltunk. A második gyermekünk születése után azonban beteg lettem, és pár hónappal később tüdőbajban, Gábor karjai közt meghaltam. Abban a pillanatban érthetővé vált számomra is, miért sürgette annyira a házasságot. Tudatalatt attól félt, hogy akárcsak akkor, most is túlságosan korán elveszíthet."



 

Vándorló lelkek

Bizonyára te is eltűnődtél már azon, hogyan lehetséges, hogy bizonyos emberekkel könnyen egy hullámhosszra kerülsz, míg másokkal szemben tartózkodó vagy, s nehezen tudsz feloldódni. Ezekre a tudomány mai állása szerinti furcsa, megmagyarázhatatlan intuíciókra a reinkarnáció híveinek van elmélete: nem egyetlen életünk van. A halállal csak fizikai valónkat veszítjük el, a lelkünk tovább él egy másik testben. Bár ez a gondolat egyelőre még nem bizonyítható, a legtöbb ősi kultúrában régóta hisznek a lélekvándorlásban. Afrikában például egyes törzsek levágják halottaik bal kisujjának utolsó percét azért, hogy akkor is felismerjék szerettüket, amikor hitük szerint az később visszatér közéjük. Ma már a Föld lakóinak fele hisz a reinkarnációban, mely a hindu és buddhista vallásból ered. A több ezer éves múltra visszatekintő hindu hit lényege az életek örök körforgása. Az újjászületés magyarázata a karma, vagyis az ok és okozat törvénye. Szerinte a halál után mindenki olyan formában születik újjá, amilyenre előző tettei érdemessé tették. Épp ezért sokan egész életükben igyekeznek önzetlenül élni, hogy mentesítsék magukat a negatív karmától. A buddhizmus szerint az ember megszámlálhatatlanul sokszor születhet újjá a lét különböző szintjein. A jelenünk tulajdonképpen elmúlt életeink eredménye és a következő születésünk előkészítése. Ez a körforgás biztosítja, hogy korábbi hibáinkon javítsuk.



 

Szerepcsere a jelenben

A nyugati kultúrában a múlt században végeztek kutatásokat ebben a témában. Döbbenetes erővel hatott az a tézis, hogy jelenlegi nehézségeink netán egy előző élet megoldatlan problémáiból is eredhetnek. A regressziós hipnózis azóta a kutatás szintjéről terápiás módszerré fejlődött, mely segítséget nyújt a test betegségeinek és a lelki eredetű karmikus élmények, traumák, fóbiák, vagy kapcsolati konfliktusok gyógyításában. Emese (27) még kislánykorában nézte ki magának a szomszéd fiút, aki azonban évekig rá sem hederített. Amikor először megláttam, tudtam, hogy ez a fiú lesz a gyermekeim apja. Nem is szerelem volt ez, inkább egy olyan megnyugtató érzés, mintha évezredek óta ismernénk egymást. Akárhogyis próbáltam felhívni magamra a figyelmét, Tibor nem foglalkozott velem. Egyetemre jártam, amikor egyszercsak randira hívott. Csodálatos volt, egy hét múlva össze is költöztünk. Az esküvőnkre készültünk, így elmentem egy regressziós hipnózisra, mert nem hagyott nyugodni, hogy miért kellett ennyit várnom a szerelmünk beteljesedésére, ha már kislányként is éreztem, a felesége leszek. Ott derült ki, hogy Tibor egyik előző életemben az én feleségem volt. Most viszont a másik nem szerepét kellett betöltenünk: én vártam, hogy férfiként ő kezdeményezzen, és párjául válasszon."




 

Helyrehozható viszonyok

Életünk során többször is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy szeretnénk valakivel kapcsolatba kerülni, de nem sikerül, vagy nem úgy, ahogy arra vágytunk. Ilyenkor az ábránd megmarad, és átlép egy következő életbe  állítják a reinkarnáció hívei. Ha van rá lehetőség, a két lélek újra összetalálkozik, és megvalósíthatják a régmúlt álmait. Vagyis lehet, hogy mostani életünkben több kapcsolatunk is egy előző fellángolás következménye vagy esetleg egy elkezdett viszony folytatása. Ezekre a találkozásokra az a jellemző, hogy látszólag semmilyen előzményük nincs, mégis mindig nagyon erős az összetartozás érzése. Ha két ember a múltban boldog volt együtt, a jelen életben is valószínű, hogy így alakul majd a kapcsolatuk. Mikor pedig valakik között sokszor fordul elő megmagyarázhatatlan feszültség, könnyen lehet, hogy korábbi életük egyikében van a megoldás, netán félbehagyott ügyeiket kell rendezniük egymással. Az emberek közti viszonyok tehát általában nem újak". A karma törvényei szerint életről életre, újra meg újra ugyanazokkal az emberekkel találkozunk azért, hogy ismét együtt dolgozzunk azokon a feladatokon, problémákon, melyek miatt testet öltöttünk. Lehet, hogy egy előző életben szülő-gyermek viszony volt köztünk, s most férj-feleség vagyunk. Mindkét esetben ugyanaz a teendőnk: fel kell oldanunk a nehézségeket.



 

Milyen a reinkarnációs utazás?

Bár több módszer létezik, a szakember irányításával végzett reinkarnációs utazás szinte minden esetben relaxációval és energetikai tisztítással  auránk feltöltésével  kezdődik. Ezután egy speciális szimbólum segítségével egy éber álomhoz hasonló transzállapotban felidéződnek benned előző életeid fontos emlékképei, érzései és tanulságai. Ezek képekként vagy filmként is lejátszódhatnak előtted, de lehet, hogy csak érezni fogod, hogy mi történt veled. Megtudhatod, ki voltál, milyen korban éltél, hogy néztél ki, és milyen események történtek veled. Az utazás során választ kaphatsz rá, van-e karmikus kapcsolat párod és közted, találkoztatok-e már egy előző életetekben, és ha igen, miért kellett most újra találkoznotok. Megértheted a környezetedben élők viselkedését veled szemben, vagy akár azt is, hogy miért vonzódsz magmagyarázhatatlan okokból egyes emberekhez.


 

Szántó Krisztina
MAXIMA

 

 

 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.